V. Hal és vadétel főző verseny és csapat horgászverseny - Tószeg

A cikk és képek forrása: Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület
Nagyításhoz kattintson a képekre!

Tisztelt Tagságunk, Kedves Érdeklődők!

Az égiek velünk voltak vasárnap és ezt ezúton is köszönjük, így jelentősebb égi áldás nélkül tudtuk megrendezni az idei Hal-és Vadétel főző-, illetve a Csapathorgász versenyünket a Csónakázó tavon.

Ahogyan azt a rendezvény elnevezése is mutatja, ezúttal is két kategóriában várta az Egyesület Elnöksége az érdeklődőket, szórakozni vágyókat. A pecások 4 fős csapatokba szerveződve profi versenyszabályok szerint szektorokra osztottan mérték össze tudásukat. A főzés megszállottjai pedig hal- és vadételekkel készültek elkápráztatni a zsűri tagjait.

Ami biztos mindkét fronton jó hangulatban zajlott a délelőtt, míg a pecásoknál egy – egy szép halat sikerült megszákolni, a főzős szekció lázasan készült meggyőzni a zsűritagokat felkészültségükről. A déli harangszót követően mindkét verseny nevezői nagy figyelemmel várták mi lesz a végeredmény, a horgászok a szektorok összesítésén tanakodtak a főzőverseny résztvevői pedig azt fürkészték vajon hogy ízlik az étel a zsűrinek. A nótaszó pedig idén sem maradt el, amit külön köszönünk Kristófnak. A beszámolóm végén két dologgal maradtam még adós.

Az egyik, hogy megköszönjem a kedves vendégeinknek, a résztvevőknek, hogy elfogadták meghívásunkat, a zsűri tagjainak a szakszerű és profi közreműködést, a támogatóinknak, akiknek köszönhetően még színvonalasabbá tudtuk tenni a díjainkat és a folyamatosan segítő egyesületi tagoknak és családtagjainak, akik nélkül biztosan nem sikerülne versenyről versenyre haladnunk.

A másik pedig a verseny jegyzőkönyve: íme a vasárnapi győztesek, gratulálunk!

Horgászverseny:

Amatőr kategória:
1. Abonyi 4 Torony: Ördög György, Mészáros Róbert, Kovács András, Petrezselyem Gábor
2. JOKER: Bóka Kálmán, Szabó Zsolt, Tóth Gyula, Péter Károly
3. Pelikán: Kovács Mihály, Kovács Ferenc, Rimóczi János, Bozsó Róbert

Főzőverseny:
1. Dr. Bay Béla Vadásztársaság
2. Abonyi Horgászegyesület
3. Vezseny Község Csapata

Nagyításhoz kattintson a képekre!