Horgász és motoros tanfolyam

Egy újabb cikk Thomastól

2010.09.18.-án, szombaton délután, Süllő barátommmal, és a Ferrobau Fanclub többi tagjával az Abonyi Horgászegyesület II.-es taván, 5 órás horgászati és pár perces motoros vezetési tréninget tartottunk. A horgásztrükköket Süllő mutatta be, a  vezetéstechnikai oktatást Tyb tartotta.
Galéria megtekintéséhez kattints a képre vagy
ide

Igen nagy élményben volt részünk, láthattuk egy igen nagy méretű 2 kg-os ponty fárasztásának mesteri fogásait, a begubancolódott zsinór, bicska és egyéb drasztikus eszköz nélküli kioldásának szakszerű mozzanatait stb.. Történeteket hallgattunk a múlt nagy fogásairól, a szép időkről, azokról, amelyekről a hiteles bizonyítékokat szolgáltató fényképek is teljesen kifakultak, de előadójukat ma is büszkeség tölti el, ha azokra gondol.

Na, de ez mit sem számít, mert az erős hit amely a hallgatóságban élt, a kétkedésnél sokkal erősebb volt! Igen! A múlt létező, vagy talán álmodott sikerei erős kitartásra ösztönöznek, hajtják az embert az újabb sikerek felé, melyek ha lassan és nagysokára is, de egyszer eljönnek!

Pár szó, a röpke vezetési tréningről: Tyb barátunk, rövidke bemutatójában igen szemléletes módon mutatta meg nekünk azt, amit csak igazán nagy motorosok tudnak, mégpedig, hogy kell egy sacc 350 kilós BMW-vel úgy kitanyázni egy nagy sártócsa kellős közepén, hogy a motoros, a motor felső oldalán hasalva maradjon! Köszönjük, nagyon tanulságos volt! Igen, a motorozás nem csak abból áll, hogy húzom a gázt, és szálguldozom, hanem esni is tudni kell!
Rácponty Hozzávalók (4 személyre): 1,2 kg ponty 80 dkg burgonya 3-3,5 dl tejföl 8 dkg füstöltszalonna 6 dkg zsír 12 dkg zöldpaprika 6 dkg paradicsom 12 dkg vöröshagyma fűszerpaprika só liszt A kifilézett halat sűrűn irdald be, s vágd másfél-két ujjnyi szeletekre. A pontydarabokat tűzdeld meg szalonnacsíkokkal, sózd be, s tedd félre 10-15 percre. Majd forgasd meg lisztben, s kevés forró zsiradékon végezd el az elősütést. A filézésből visszamaradt csontokból készíts hal-alaplét, s abban (azaz a zsírjában) oldd fel a pirospaprikát. Lisztből és tejfölből készített habarással sűrítsd be a levet, s habverővel folyamatosan keverve jól forrald ki. Sózd meg, s tedd félre. A krumplit főzd meg héjában, majd karikázd fel, s pirítsd meg egy kevés zsírban. A meghámozott és felszeletelt vöröshagymát ugyanígy pirítsd meg, s mindkettőt tedd félre. Karikázd fel a zöldpaprikát és a paradicsomot. A maradék füstöltszalonnából vágj félcentis szeleteket, azokat centinként vagdald be a bőréig, s süsd meg kakastaréjnak. Egy magasfalú tepsit kenj ki zsírral, tedd bele rétegezve a burgonyát, a hagymát, a paprikát, a paradicsomot, valamint a pontyszeleteket. Öntsd rá a paprikás mártást, majd locsold meg tejföllel. Végül helyezd rá a kakastaréjokat. Helyezd középmeleg sütőbe, s süsd készre. Jaa, és persze fogyaszd egészséggel, jó étvágyat!

Címke: